Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelõl sütne ránk a nap."

"A szerelem azé, aki szeret, nem pedig azé, akit szeretnek."

Hasonlítanunk kell kissé egymáshoz, hogy megárthessük egymást, de különböznünk is kell egymástól, hogy szerethessük egymást. (Paul Géraldy) **** A férfi, aki a napfénynél normálisan szeret, a holdfénynélőrjöngően imád. (Guy de Maupassant) **** Boldogság nélkül is lehetünk szerelmesek, és szerelem nélkül is lehetünk boldogak. (Ouida) **** Akit szeretünk azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni. (Jean de la Bruyére) **** Úgy igaz a szerelem, ha nem beszélünk, de cselekszünk. (Clément Marot) **** Szerelmesnek lenni nem nehéz. Bebizonyítani nehéz! (Alfred de Musset) **** Két szerelmes érzései csaknem sohasem egyformák. A szenvedélyes szerelemnek megvannak a maga állomásai, egyiken az egyik, másikon a másik fél szerelme erősebb. (Stendhal) "Mint szakadék szélén orült zenész, úgy táncolok szíved peremén. Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is repülhessek feléd!"   **** "Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!"   ****   "Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban."   ****   "Szeretnék szemed kútjába merülni, mélyére szállni, s odalenn megérinteni, ha már egyedül vagyok a végtelent."   ****   "Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem :becsesebb életnél, halálnál."   ****   "Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok Néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, Aki nem kér semmit, csak néz és imád, És nem akar lenni, csak általad, Csak árnyéka annak, ami vagy."   ****   "Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem vagyok ilyen. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."   ****   "Rohanj hozzám, de csak hozzám Ne hozz semmit nekem csak magad! Nem vagy álom, nem vagy emlék, Nem vagy elfelejtett gondolat! Hagyd az ajtót tárva-nyitva Rohanj hozzám, hogy már lássalak... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem   **** Ölelj engem, erõsebben Bûvös körödben vágy éget el Rohanj hozzám, de csak hozzám, Ne szaladj el tõlem hirtelen... **** Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem... " **** "SZERELMES VERS Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyû gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak. Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!" **** "A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi."   ****   "A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül."   ****   "Vágyom Rád! Szeretnélek a karjaimba zárni, Szeretnélek ismét látni. Érezni tested melegét, Ami szüntelen kéri, hogy MÉG!!! Akarom a gyönyört a szenvedélyt, Akarom a szépséget és a kéjt; Ami felhevíti egész lényemet, Nem kérek mást, csak egy Boldog Életet!" **** "A szerelem olyan, mint az élet, csak a halállal érhet véget..."

"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly."

"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhõjén, mely ragyog, És rajta túl derengõ csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha csillan a tetõn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érzem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"

"Mint szakadék szélén orült zenész, úgy táncolok szíved peremén. Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is repülhessek feléd!"

"Élvezem én az életem veled Hívogat a szavad, simogat a kezed Ajkaink összesimulva Csókod édesen olvad ma Szívem epedve reád vár Mi az mi téged rabként zár Nem enged hozzám szabadon S én kívül maradok a falakon Nem bírom soká nélküled Hívó szóm mért nem leled? Míg kétségek között remélek Szerelmes vágyban elégek."

"Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel."

"Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!"

"Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban."

"Szeretnék szemed kútjába merülni, mélyére szállni, s odalenn megérinteni, ha már egyedül vagyok a végtelent."

"Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem :becsesebb életnél, halálnál."

"Vakon vágtázva is, és át tûzön-vízen, megmértük végre: mekkora lehet Két végtelen! - Se gyõztesen, se vesztesen, félálomban suttogjuk: i g e n. Álmunk mély és teljes legyen. S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem: ébredj velem, Jobbik Felem, ÉBREDJ VELEM!"

"Az vagy nekem, mint földnek az ég. Az vagy nekem, mint égnek a kék. Az vagy nekem, mint télnek a hó."

"Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok Néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, Aki nem kér semmit, csak néz és imád, És nem akar lenni, csak általad, Csak árnyéka annak, ami vagy."

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgõ, s áradó vagy bennem, mint a lét és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kõben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött a zizzenve röppenõ kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben, s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belõlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, mit mondjak még? a tárgyak összenéznek a téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon, és csöppje hull a méznek s mint szivárvány golyó ragyog a terítõn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még idõm hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felém int, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnyéka lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagyok más világ s idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hûs tenyeredben."

"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem vagyok ilyen. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."

"Rohanj hozzám, de csak hozzám Ne hozz semmit nekem csak magad! Nem vagy álom, nem vagy emlék, Nem vagy elfelejtett gondolat! Hagyd az ajtót tárva-nyitva Rohanj hozzám, hogy már lássalak... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem Ölelj engem, erõsebben Bûvös körödben vágy éget el Rohanj hozzám, de csak hozzám, Ne szaladj el tõlem hirtelen... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem... "

"Írnom kell, rólad, rólam, érzéseimrõl, neked, magamnak. Örök igazság: a szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog, mit ha nem ismersz nem vagy nõ, nem vagy férfi. Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted. Valaki, ki úgy érzed, szeret, s a csókodtól, mint egy levél megrezeg. Vele álmodsz, vele ébredsz fel. Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled, s azt hiszed, a tied, soha el nem veszted, mint esõcseppet a végtelen tenger, elnyel, magába fogad a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem. Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz, a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda, megnyugszol, béke lesz a szívedben, és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz. ... Megtalálod az igazit, rád talál a szerelem, a nyolcadik, a legnagyobb csoda, földöntúli, mindenek feletti, úgy tekint rád, mint kisbaba ártatlan szeme minden újra, szépre csodálkozón, kérdõn: velem is megeshet valóban, igazán, létezhet? Minden más értelmét veszti, ócskáshoz kerül, hisz tündököl, minden mást elhamvaszt a szerelem vérvörös lángja. A tiéd, megkaptad, vigyázz rá, zárd el duplán-biztos páncélszekrénybe: a szíved közepébe, tápláld, szeress, és hagyd, hogy szeressenek, ne akard megmagyarázni, csak hagyd, cirógatni, végig simítani magadon az érzést, fogadd magadba, körülölel majd és megmelegít, akár nyári szellõ, langyos, kristálytiszta mindenek ura, végtelen óceán. A szerelmet az élettel együtt, és annak végéig tanulod, meg soha nem ismered, a magyarázhatatlan csodát, nincs képlet, nincs szabály, csak érzetek, érzelmek, haja fejed magába fogadó selyme, bársonya, mindig meglepõ, magával ragadó arca, naponta megcsodálod, elvarázsol, magához láncol, mint tiszta oxigén, életet ajándékoz minden nap minden pillanatában. Ajka, és ahogy csókol, megremegsz, ájulás, lábaid gyengék, mindenek súlya, a szerelem nehezedik rájuk, álomtájra, álmok közé repít oly-oly könnyedén. Csak az ajkak beszélnek, minden más érdektelen, elmondják egymásnak a varázsigét, a Titkok Könyvét, belelapoznak, beleolvasnak, és rájössz mindez nem földi gyönyörûség, a csodák-csodáját éled át könnyedén. Nyakán az inak, megfeszülnek, és te magadba szívod nõi illatát, melyhez nincs hasonló, nincs más kábulat, rácsodálkozol testének minden elrejtett kis pontjára, szemed színt vált, magával ragad a gyönyör, nem tudod, mit miért, hol és hogyan, és õmagába fogad, rád tapad, eggyé válik veled, megszunik tér s idõ, szerelemvörös betûkkel íriszébe égeted gondolatod: SZERETLEK! Szerelempárás testére tekintve egy érzés, két karodba zárd, öleld, félton, óvón, nem engednéd, kell, bódítóan kell neked, minden pillanat minden pillanatában, örökké, hiszed, a halál is legyozhetõ, mindig szeretni akarod, vigyázni rá, táplálni, vigyázni a csodát, ismételni, csökönyösen ismételni, mert nem lehet megunni. Létezhetsz, mert létezik, szerethetsz, mert szeret, beszélhetsz, érti szavad, érti, felfogja, mit mondasz, de csak rábólint, hisz neki annyira egyértelmû, mint hogy holnap is lesz egy nap, felkel a nap, forog a föld. De azért hálás neked, bólint, õ is így gondolja, amit elsuttogtál: MEGSZERETTELEK ÉLETRE-HALÁLRA!"

"Benned találtam… Benned találtam ébredésemet, Ontod arcomra gyönyörû fényedet, Zerge könnyedséggel megszerzett szívemen Sóhaj hullik ajkaimmal rád, Omló bûneimmel, vágy, szerelemmel. Boldog bensõm megperzselted, Óhajoddal, röpke csókokkal, Zajtalan szellemeddel, megbabonázó kacagással, Sellõm van, egy repesõ, kacagó Oda illõ szívembe, boldogsággá szeretve."

"William Shakespeare: LXXV. szonett Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fûszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idõ ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tõled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom."

"SZERELMES VERS Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyû gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak. Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!"

"Csillagot láttam Csillagot láttam a szemedben - egy könnycsepp volt kibuggyanóban, még rá is csodálkoztam hosszan, és fájdalmasan megszerettem, mert én okoztam."

"A szerelem gyönyörûséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük."

"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain."

"A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi."

"Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezoleg, a szerelmes olyasmiket lát meg imádottján, amiket más nem vesz észre."

"A költészet csillaga a szerelem: és egyúttal a szerelem az élet magva is; aki megismerte a szerelmet, örökké él."

"A szerelemben gyöngédség is van, a szerelem vágyik arra, hogy oltalmazzon, hogy jót tegyen, hogy gyönyörûséget adjon - ha ez nem is önzetlenség, mindenesetre az önzésnek csodálatosan leplezett fajtája."

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, mely annyira erõs, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk õreá."

"A szerelem éppoly problémátlan, mint egy jármû. Csak az a kérdés, ki vezet, ki utazik, és merre visz az út."

"A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül."

"Elõször a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; - vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; - vagy a felhõk vagyunk ott az égen: igen, azok is oly tengerszerûen lüktetnek és hullámzanak, egymáson átáramlanak; - vagy mit tudom én!... Részeg vagyok, hunyt szemmel apadok, áradok, és ahogy a csókodba veszek, a mindenséggel keveredek, s a mondhatatlant mondanám, de összevissza dadog a szám, hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz, s szikrát vet a test és fellobban a perc - óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? - Villámok vad deltája szakad lelkünkbe, s mi eltûnünk, mint a fény, érzékeink káprázó tengerén."

"Vörös Liliom Kék Liliomtengerben Látom rózsás ajkaid Kihajló virágok közt Érzem nyelved tükrében Égõ szerelmeink perceit Csak nézlek, és arról álmodom, Hogy majd télen Hideg verítékben Is kezed fogom És mindig érzem A virágot A tavaszt Az elmúló õszt A nyarat A Csókokat S a Vörös Virág ÉGETÕ ÍZÉT"

"Vágyom Rád! Szeretnélek a karjaimba zárni, Szeretnélek ismét látni. Érezni tested melegét, Ami szüntelen kéri, hogy MÉG!!! Akarom a gyönyört a szenvedélyt, Akarom a szépséget és a kéjt; Ami felhevíti egész lényemet, Nem kérek mást, csak egy Boldog Életet!"

"Álmodj... Álmodj boldogot, álmodj szépet Álmodj igazra váló meséket Álmodj barátot, melletted állót Álmodj hû társat, el sose válót Álmodj magadnak igazi otthont Álmodj bele, kivel megosztod Álmodj táncot, mi magasba emel Álmodj táncost, ki szívednek felel Álmodj tüzet, lánggal égetõt Álmodj csókkal perzselõ szeretõt Álmodj utakat, messzi világot Álmodj szívedben nyíló virágot Álmodj szerelmet, tiszta vágyat Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad Álmodj szabadot, láncot megtörve Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve Álmodj hát jövot, álmodj szépet Álmodj igazzá váló meséket..."

"Álmodó Amikor lehunyod két csillag-szemed Amikor párnádra hajtod a fejed Amikor gondod a holnapra hagyod Amikor álmodsz - én Veled vagyok. Amikor lépted rossz útra téved Amikor sorsod nehéznek érzed Amikor egyedül maradtál végleg Amikor nincs más - vezetlek Téged. Amikor sírnál - de elfogyott könnyed Amikor érzed - a szavak is ölnek Amikor a sötét elnyelne Téged Amikor fény kell - én gyújtok Néked. Amikor könnyed patakként árad Amikor örök vendég a bánat Amikor felhõk ültek a szemedre Amikor sírsz - mosolyogj szemembe... Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson Amikor eljön a halál érted Akkor élni én hívlak Téged... Álmodj patakot, virágzó rétet Õzet, pacsirtát, fürge menyétet Álmodj napot, szellõt - fényeket Csillagok vándora - élj életet..."

"Álom... Azt álmodtam: szerettél Velem együtt nevettél Szemed fénye ragyogott Lehoztunk egy csillagot."

"A szerelem olyan, mint az élet, csak a halállal érhet véget..."

"Megtanítottál szeretni, Látni, érezni. És én most már csak Téged látlak, Téged érezlek és csak Téged szeretlek. És nem tudom meddig, és nem is akarom tudni, Mert csak ma van, csak most, csak az a pillanat, Amíg mellettem vagy, amíg látlak és érezlek, Amíg szeretsz. Szeretlek!"

"Ha ez a szerelem, ez a naponta Meghalok és naponta újjászületek, Akkor már tudom, mirõl írnak a költõk, és mirõl írtak eddig is századokon át. Ezt eddig nem tudtam, nem éreztem, És köszönöm a sorsnak, hogy megismertetett Veled, És köszönöm Neked, hogy megismertettél ezzel a keserédes, fájdalmasan gyönyörû érzéssel. Köszönöm!"

"Örökké szoríts, örökké fájjon, Örökké lássalak, ne érjél máshoz. Örökkön örökké érezzem hatalmad, Elveszíteni soha nem akarlak."

"A változás varázsa Csak mennek a napok, S, Te nem vagy itt velem, Pedig annyira, annyira Kellenél nekem! Talán nem is sejted Mennyire megváltozott minden, Más szemmel látom a világot, És ezt Neked köszönhetem. Tudnál-e szeretni? Lehetnék a kedvesed? Mennyi a kérdés, És a válasz Benned van, Ne siesd el kérlek, Fontold meg nyugodtan. S ha úgy érzed, Valamit el kell mondanod, Csak nézz a szemembe, Én majd mindent tudni fogok. Mert elég egy pillantásod Hogy megértsem, Lobog még a Láng, Vagy meghalt egészen..."

"A szerelem? A szerelem olyan, mint Egy édes álom. Mely, ha fölébred, Áttör minden gáton. S ha egyszer fölébredt, Megállítani nem lehet. Utolér majd mindenkit, S összetör szíveket. De ha a szerelem, Viszonzásra talál. Akkor az a pár, Biztos felhõkbe száll. Attól kezdve kettejüknek, Boldog lesz élete. Meg nem bántják egymást, S ez csak a kezdete."

"Mondd, vannak-e álmaid? Hisz csak magad vagy. Mondd, álmodsz-e még, S mondd, ott is kék az ég? Az ég, mely itt oly tisztán ragyog, Mint két szemed fénye, ha hagyod. S mondd, a tó ott milyen színû, Az elsõ csókod milyen ízû? Tudod mit? Ne mondj semmit. Csak egy szót, mást semmit. Hogy Szeretlek! - ennyit. Egyszer majd én is elmegyek, Lelkemet, akkor átadom Tenéked. A vihar kinn üvöltve tombol, Te már ébredsz, de én továbbálmodom."

"Mit mondhatnék neked te madárka? A félelem nem enged hahotázva. Azt hiszed, bátor vagyok? Bár lehetnék. Szerelmemért mindent megtennék. A Félelem erõs, s én gyenge, Hiába vágyom társra epedve. Azt hiszed, erõs vagyok? Az akarok lenni! Érted szívem fogom tûzbe tenni."

"A hajnali holdfényben, Egy angyal szállt le elém. S varázslatos léptekkel, Közeledett felém. Te voltál az s hajad, Hullámzott a szélben. Szépségednek párja, Nincsen földön égen. Megtaláltam benned, Mindent mire vágytam. Egész életemben, Csakis terád vártam. Bár tudom, hogy soha, Nem lehetsz az enyém. További életemben, Csak egy éltet a remény. De azt te is tudod, hogy Remélni örökké nem lehet. Csak akkor leszek boldog, Ha szíved engem szeret. Remélem, hogy amíg csak élsz, Mindig boldog leszel. S engem örök életedbe, A szívedbe teszel."

"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok. Félek hisz napjaim csak vele boldogok. Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni. S attól is félek, hogy el fog engem feledni. Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret. Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet. Tudom, hogy szeret, de én mégis félek. Félek hisz nélküle mit sem ér az élet. Félek, mert nem vagyok biztos semmiben, Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben. De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet, Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek."

"Érints meg egy gondolattal, Melybõl hûs szellõ fakad. Érints meg egy varázslattal, Melybõl a pillanat szalad. Érints meg egy tekintettel, Melybõl a szerelem marad. Érints meg a két szemeddel, Melybõl napsugár fakad. Érints meg a két karoddal, Melybõl áram szalad. Érints meg hûs ajkaddal, Melybõl csak csókod marad!"

"Nem mondom, hogy hiányzol, Nem mondom, hogy kellesz nekem, Nem mondom, hogy szeretnélek, Nem mondom, hogy gyere velem. Nem szeretek birtokolni, Nem akarom a lelkedet, Önként kell odaadnod, Tárd fel hát, a szívedet! A legjobb barátom lehetnél, Csak akarnod kell, Ne félj, hogy megsebezlek, Ne félj, hogy elveszel! Ha egyszer megbékélsz magaddal, Nem téveszthetsz célirányt, Tudod mi az, amit értelmet ad, Tudod ki az, aki Melletted áll! Nem kellett kérned soha, Hogy törõdjem Veled, Hisz itt Vagy velem minden nap, Még ha nehezen is hiszed! Bár éjszakánként megpróbáltam Elfeledni nevedet, De reggel megint visszatértél, Megfogtad a kezemet..."

"Régen nem láttalak, És mégis bízok Benned, Hogy egyszer eljössz hozzám, Hisz, mellettem kell lenned... Olyan jók lehetnénk Együtt, Próbáljuk meg kérlek, Egymás karjában nyugodni, Átölelni Téged... Karjaimat lassan, Nyakad köré fonnám, Engednél a csábításnak, Arcodat simogatnám... Hiába van mellettem más, Csak Téged lát a szemem, Tiéd minden gondolatom, Fedezz fel Édesem! Mert Te vagy a Tûz, Aki felhevít és éget, Nem akarok mást, Egyedül csak Téged!"

"Jégtánc Egy álom a jégen Siklani tova, Régi emlékek Gyönyörû szép sora... Benned Tûz lobog, Hevít a vágy foka, Jégpáncélom kõkemény, Nem olvasztasz fel soha? Érintsd forró újjaid, Jéghideg ajkamhoz, Légy türelmes velem, Húzz közelebb Magadhoz... Ha táncolunk a jégen, Talán el is csúszhatunk, De ha mellettem Vagy, Erõssé válhatunk! Kezed érintésére Felolvad majd testem, Átveszi a forróságot, Amit mindig is kerestem. Hallgasd a dallamot, És érezd a zenét, Lásd meg szememben, A vágy üzenetét!"

"Itt vagy velem, gondolatban... Tegnap este óta lelkem nem háborog Elcsitultak benne azok a viharok, Szemem elõtt most már hatalmas cél lebeg Szeretném elnyerni édes kis szívedet Vágyom utánad, kincsem Remélem nem álom Ketten legyünk egyszer Módját megtalálom Hozzám simul tested Vállamon a kezed Szívünk dobbanását Mindet érezheted Drága, kedves napsugár Ragyogsz ma is kicsit rám? Hetente úgy hét napon Szeretném, ha mosolyod Nekem szólna, rám ragyogna Szívedben kis helyem volna… Messze vagyok, Tõled távol Ó ha tudnád, hogy hiányzol Bárcsak itt lehetnél velem Hogy szeretném ezt, Istenem! Egész úton szól egy dallam Itt vagy velem, gondolatban…"

"Hiányzol nekem Kedvesem Hiányzol nekem Kedvesem A bánat ül a lelkemen Eszemmel tudom; nem szabad A szívem majdnem megszakad Mégis, hol a pillanat Mikor újra láthatlak Megint egy új hét Remény és álom És én még mindig Csak arra vágyom Láthassam arcod Hallgassam szavad Bár lehet hogy ezért Örültnek tartanak Felidézem ismét az elmúlt hetemet Versem és a Te gyönyörû szép szemed Belenézve mélyen, pillanatok alatt Önkéntelenül is, szám mosolyra fakad… Lelkemben ilyenkor nagy harangok szólnak Van-e helye annak a csodaszép szónak Mit elküldtem Neked, érzelmeim szárnyán Itt maradt a szívem félig-meddig árván Visszajön-e egyszer, csókokkal borítva Vagy elszállt örökre, mindig kóborolva Mély ez az érzelem, könnybe lábad szemem Hisz az élet sokszor, nagyon könyörtelen…"

"Becsukom szemem... Becsukom szemem, és máris látom Mint névnapodon, ébren is álom Csillan a fény gyönyörû ruhádon És az a mosoly édes kis szádon Lágy szellõ fújja kibontott hajad Ilyen szépnek még sosem láttalak Ott, akkor, majdnem… megcsókoltalak Veled álmodtam megint, Hiányzol, mint rendszerint Nézem képed, mosolyod Szívem máris úgy dobog Ez a pár nap elszalad És én újra láthatlak?! Hideg van kint, szívem meleg Ha akarod, érezheted Ezt a lángot, forróságot Számtalan, szép, éji álmot Bárcsak foghatnám kezed Nézhetném két szép szemed Bízz bennem, hisz ismersz már Óvlak és vigyázok Rád Nagyon nagyon szeretlek De csak addig mehetek Ameddig megengeded Tiszteletem jele ez Ha bánt valami, gondolj rám Mondanám, hogy bújj hozzám Átölelve tart karom Messze száll minden bajod Tudod én ezt így hiszem Segíthet egy érzelem"

"Mindig várlak Szívem mélyén mindig várlak Örülök, ha néha látlak Nagy ajándék vagy nekem Talán meg sem érdemlem Csillag vagy fenn az égen Egyszer talán elérem Fényed majd rám is ragyog Kezem Te is megfogod Érzed, hogy a szerelem Szétárad a szívedben Így lesz, talán, nem tudom Mondd, hogy nem csak álmodom!"

"Szívembõl szól ez a kicsiny versike, Veled álmodtam, kezed fogtam újra nevetve, Karomba zárva, édes csókodra várva, Egyedül ébredve, én szerelmedért árva..."

"Ezer seb a szívemen, Ezernyi fáklya az életem, Látva tunõ alakod, Szemed fényével álmodok, Súlytalan percek vallatnak éberen, Utolsó mosolyod velem van lélekben.... S oly szívesen hajtanám fejem öledbe, S tenném életem ölelõ kezedbe, A vágy mely élteti e kis lángot, Szép szemedben gyújt holdvilágot."

"Hiányzol, mint virágnak a felkelõ napsugár, Pillantásod elvarázsolt, újra vár,... Féltelek, mint egy gyermeket ébredés után, Szívemben pislákoló gyertya vár."

"Szívemben pislákol a holdvilág, Szívedben érzem, nyílik egy kis virág, Ha még egyszer ajkad izében fürödve ébrednék, Életem adva kezedbe, veled szárnyalnék..."

"Arcomon könnyem folyik, s várlak, Minden pillanatomban Téged látlak, Szavaid fülemben játszanak édes dallamot, S ha lehunyom szemem, érzem tunõ alakod."

"Lassan telnek a nélküled töltött percek, Szívemben pillantásod bûvölete ébred, Hûs szellõ járja át fáradt testemet, Mosolyod rabul ejtette álmos lelkemet."

"Beszélnék, de a hang torkomban reked Oly sok szép szót gondoltam neked, De csak hallgatok. Nem akarnak formálódni a mondatok. Bántóan néma most a csend zaja, Itt lüktet bennem hiányod sikolya. Szétfeszít. Kínoz. Öl. Felkavar. Meggyötör. Szólnék. De nem tudok. Zavartan hallgatok, S tûröm, hogy magához húzzon az emlék. Öleljen, súgja fülembe; Nemrég Még nálad voltam. Nálad, Édesem. Boldogságtól megittasulva, részegen Ízleltem mézédes csókjaid, S kutattam lelked rejtett titkait. Most távol vagy. De mégis oly közel. A szívemben. A lelkem átölel. Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem. Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem. Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó. Olyasmi ez, mi nem kimondható. Mert szavakkal elmondani nem lehet, Mily mérhetetlen a szeretet, Mit irántad érzek. Csak tétován nézek, De szólni nem tudok. Nem, nem állnak össze a mondatok. Beszélnék, de a hang torkomban reked, S csak annyit tudok suttogni neked; Engedd, hogy szerethesselek."

"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír. A toll a kezemben reszket, de nem ír. Nem bír mozdulni sem. De minek is?! Hisz úgysem lehet azt szavakba önteni, amit érzek. Száz sebbõl vérzek, mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen. Azt hiszem, a pokol ilyen lehet. Ilyen sötéthideg fájdalomvihar, mit magányom kavar. Mi égbe emel, majd földre ejt. Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt? Számtalan átvirrasztott éjszakát, teljesülhetetlen vágy verítékszagát, visszafojtott lélegzetet, szégyellve elmorzsolt könnycseppeket, kínt, mi keresztre feszített, s elveszített, porba hullt imákat. Könyörgést. Hiányzol. Mintha éles kést Forgatnának szívemben. Hiányzol szerelmem! Hiányzik ágyunk melege, csókod íze, szemed selymesen simogató színe, hiányzik az ölelésed, nevetésed, érintésed, tested, lelked. Mindened."

"Hajnal volt. A Hold felhõfüggöny mögött bujdokolt. Álmoskábultan szunnyadt a táj Mint kinek fáj, hogy ébredni muszáj. Újra, s újra visszaálmodom azt a napot Mert mit akkor az élet adott Nem felejthetõ sohasem. Szerelem. Egy piciny szoba. Egy kis ágy. Te, én, és a vágy Szerelemtõl izzó levegõ Párna, s lepedõ „Szemedbe néztem, s elmerültem benne” Azt beszélik, a szem a lélek tükre Így hát én lelkedbe merültem S a mennyekbe kerültem"

"Cirógató dallam, Simogató szavak, Remegõ ölelés, Elnémuló tudat, Tétova érintés, Szikrázó szivárvány, Fénylõ nevetés, Isten-áldott ármány Ahogy lelkünk minden távolságot legyõzve Forrón, vadul, falakat ledöntve A tengerkék ég csillogó tejútján összefonódik - S álmot szõ - valódit Elûzve az élet minden szürkeségét Mélybõl szakítva fel holtnak hitt reményét A tündérmeséknek… S ahogy összebújva bõrünk eggyé olvad Zakatoló szívünk felrázza a holdat Hogy piruló arcát most felhõ mögé rejtse És senki se lássa és senki se sejtse, Hogy hajnalodik már… És a fénylõ csillagok között Az ezüstös szivárvány mögött Az istenek csak csendben mosolyognak, S közben kéz a kézben mind-mind összefognak, Hogy megállítsák az idõt."